Bloggerverseny - eredményhirdetés

Az oldal első blogversenye lezárult.
Először is szeretném megköszönni mindenkinek aki indult a versenyen, még úgy is, hogy ismeretlen vagyok a bloggerközegben, ismeretlen, mint Frank-Misa Niobé, és anyám közben jött betegsége, és hirtelen bekövetkezett halála miatt, igen kevés helyre vittem el a felhívást.
Igazából meg kellett volna hosszabbítanom a versenyt, de így is értékes írások érkeztek, és ahhoz még nem igazán szedtem össze magam, hogy több tucat novellát olvassak át, és véleményezzek. Így hát maradt az eredeti kiírás.
A díjazott pályaműveket a Páholy menüpontra kattintva érhetitek el, az írók blogjának linkjével együtt.


A legtöbb nevezés a Novella 1 kiírásra érkezett, a gyertya ami megmozgatta legtöbbetek fantáziáját.
Először is szeretném leszögezni, hogy az összes pályamű tetszett, és nehezemre esett kiválasztani a nyerteseket. Azt is néztem a kiírásnak melyik mű felel meg leginkább, de az ízlésem, a tetszésem is vitt.

Novella 1 kiírás első helyezettje: Annabelle N: Gyertyalángok című írása.Blogja.




Számomra talán picit döcögősen indult, de aztán csak faltam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a történet olvasását, és szívesen olvasnám a folytatást is.
Legnagyobb ereje az életszerűség, az hogy lüktet, hogy átitatja a fiatalság, a titokzatosság, izgalom, bele tudjuk magunkat élni a történetbe. Jól vannak szőve a szálak, igazán szórakoztató, kikapcsolódásra alkalmas olvasmány. Ráadásul a gyertyák igen fontos szerepet kapnak a történetben.(A képek természetesen tetszőleges méretben feltehetőek.)
Gratulálok hozzá!

Novella 1 második helyezettje Évi: Mikor visszajöttél c. írása. Blogja


Képlink

Művészi lélekre vall a novella, szép, titokzatos, és szomorú írás, ami könnyen belopja magát az olvasó szívébe. Meghatott engem is, színvonalas novella. Gratulálok hozzá!

Novella 1 harmadik helyezettje pedig Bogi: Mécsesek c. írása. Blogja.

Képlink


Szép, tiszta, misztikus vonallal, gratulálok hozzá!
A többieknek is köszönöm a jelentkezést.


A Novella 2., az  egypercesekre kevesebb mű érkezett, itt két kategóriát tudtam kiosztani.

Az első helyezett Évi egypercese, ami tulajdonképpen vers, Tavasz lány címmel.Blogja.

Képlink



második helyezett: Anna, azaz Maniac Girl: Hogy miért pont a tavasz az egyik legkedvesebb évszakom? Blogja.

Képlink


Kedves, lányos, szerethető egyperces. Gratulálok nekik!

Nos, a Csontvárosos kiírására kevés mű érkezett, ezekből egyetlenegyet tudtam elfogadni. Arctic Wombat: Lélekkísértés c. művét. Blogja.


Képlink

Vagy:
Képlink

Rövid, de érzelmes, felidézi az olvasóban az egész Csontvárost, kellemes, szerethető írás. Gratulálok hozzá!

Emlékeztetőül, az írások a Páholy menüpontból elérhetőek, és még egyszer köszönöm a részvételt, mindenkit ölelek.


Niobé




11 megjegyzés:

Frank-Misa Niobé írta...

Természetesen az írásokat a mai nap folyamán helyezem el, és kerülnek végleges helyükre a Páholyba, ahogy a linkeket is az oldalsávba.

Bogi írta...

Köszönöm!!!!! El sem tudod hinni, milyen boldog vagyok!!!

Frank-Misa Niobé írta...

Örülök, hogy örömet okoztam, puszillak.További sok sikert az íráshoz, blogoláshoz.

Wombat írta...

Waow! Köszönöm szépen :D :)

Frank-Misa Niobé írta...

Szívesen:))Ölellek.

Frank-Misa Niobé írta...

Remélem mindenki nevét jól írtam, ha véletlenül valami hibás, szóljatok, a gépem szörnyű, pláne a német billentyűzet miatt, dupla annyi idő átnéznem az írásomat, míg megírom.

Unknown írta...

Úr isten! Első verseny amin indultam, és 1. helyezést értem el! Nagyon szépen köszönöm, el sem tudod hinni, milyen boldog vagyok! Örülök, hogy tetszett a novellám! (egy kis megjegyzés, az oklevélen az Annabelle egy n-nel van, de ettől függetlenül hihetetlenül örülök a helyezésnek!) :)

Unknown írta...

De sajnos az oklevelet nem engedi lementeni, így nem tudom kirakni:/

Frank-Misa Niobé írta...

Pár perc múlva felteszem javítva az oklevelet, a kép linkjével együtt.

Frank-Misa Niobé írta...

Azt hiszem Annabelle rendben a neved, elnézést, és a képlink segítségével mindenki elviheti a díját.

Unknown írta...

Rendben, köszönöm! :)

Megjegyzés küldése