Sok szülő azt
hiszi, hogy a betegséget, gyászt el kell titkolni a kiskorúak
előtt, hogy megkíméljék őket az elmúlás lelket
szomorító érzésétől, pedig gyermekünk is megérdemli, hogy ne
csapjuk be, ne ferdítsük el az igazságot. Nagy lelki teher
mindenképpen egy kedves családtag elvesztése, de nekik is fel kell
tudniuk dolgozniuk a saját szintjükön a veszteséget.
Ha például azt
hazudjuk a nagyszülő elköltözött, a gyermek nem fogja érteni,
miért nem köszönt el tőle, miért nem látogatja meg sosem, miért
nem hívja fel. Előbb-utóbb kombinálni kezd, és azt hiszi rosszat
követett el, amiért ez történik.
A halál a felnőttek
körében is nehéz téma, nem szívesen beszélünk róla, kerüljük,
hiszen az emberi mulandóság bizonyítéka. Az ember természetéből
fakadóan pedig, minden veszteséget nehezen él meg, legyen
vagyontárgy, válás, vagy halál. Amit már a magunkénak
tudhatunk, ahhoz ragaszkodunk foggal, körömmel, az elengedés
mechanizmusa pedig a legnehezebb feladat az ember életében.
A kisgyermek
ösztönösen érzi ha becsapják, ugyanúgy azt is, ha baj van,
feszültség lengi körbe a családot. A halált a pszichológusok
szerint el kell mondanunk gyermekeinknek, megpróbálva az élethez
tartozását megértetni. Minél hitelesebben, attól függetlenül,
hogy a szülő a bibliában, a lélekvándorlásban, vagy másban
hisz-e. A gyerek kíméletlenül kérdez életkori sajátosságainak
megfelelően, tudni akarja majd, akkor most hol van az elhunyt rokon,
miféle formában létezik (hogy néz ki), hol lakik, stb.
– Miért élünk,
ha úgyis meghalunk? – A legkegyetlenebb kérdés, mielőtt még
elhangzana, már magyarázzuk el, hogy minden egyes életnek célja
van, fejlődünk, és hozzáteszünk az emberiséghez.
Nyugodtam gyújtsunk
gyertyát, a gyermek is mondjon el egy kis imát, vagy beszélgessünk
vele szép élményekről, ami az elhunythoz köthető. A temetésre
nem ajánlott elvinni egy bizonyos kor alatt, de halottak napján
mindenképpen legyen ő is jelen a családdal, vihessen általa
készített kis virágcsokrot, rajzot, vagy apró ajándékot a
sírra, lehessen részese a szép emlékek felidézésének.
És talán ilyenkor
érlelődik igazán meg a szeretet érzése, hogy amíg élünk,
addig kell szeretnünk egymást, összetartania a családnak, és
amit ma megtehetünk, ne halasszuk holnapra. Ne hanyagoljuk el
szüleinket, rokonainkat, bármilyen hajszolt életet is élünk,
látogassuk meg őket amilyen gyakran csak tudjuk. Soha ne felejtsünk
el megmondani a másiknak, mennyire szeretjük, hiszen az emberi élet
annyira törékeny, hogy lehet holnap már nem lesz rá lehetőségünk.
Ui: Kutatók szerint
a kisgyermekeknek hosszabb időbe telik a gyász feldolgozása, mint
a felnőtteknek, gyakorta 2 évig is elhúzódat. Periódikusan önti
el őket a veszteség fájdalma, szorongás. A felsős gyerekek már
megérik, hogy a halál az élet része, a mulandóság természetes,
és köze sincs valamiféle büntetéshez. Fontos, hogy beszélgessünk
velük még többet, hogy elmondhassák félelmeiket a témával
kapcsolatban. A szeretetünkkel segíthetünk nekik a leginkább.
A szakember javaslata, hogy a szülő a gyermek nyelvén próbálja meg elmagyarázni a halál tényét, fiziológiáját, a haláleset körülményeit és az általa igaznak tartott magyarázatot.
2 megjegyzés:
Egyetértek. Bár, nem vagyok szülő, de szerintem sem kell a gyerekeknek hazudni.
Köszönöm szépen a visszajelzést.
Megjegyzés küldése