A föveny hercege 1.

Hozzám sok műfaj közel áll, és szeretem magam kipróbálni többféle témában. Alapvetően nyitott vagyok, nem ítélek el senkit normális kereteken belül, sem szexuális, sem hitbeli hovatartozása miatt.
A mostani novellám meleg témát pendít meg, két férfi szerelmének, vágyának romantikus, egyszerű  története. Ebben a részben még nem történik szex, ezért nem is korhatáros.(Még egy részt tervezek.)

Kérem akiben a téma ellenszenvet vált ki, ne olvassa el, maradjon továbbra is a cikkeim, a többi írásaim olvasója. Köszönöm szépen.

Északi szél fúj-állapítottam meg, fázósan megrázkódtam, furán festhettem a tengerparton öltönyben, nyakkendőben és mezítláb. Kezemben a cipőmmel sétáltam a kihalt terepen, nem azért mert romantikus alkat vagyok, hanem kerestem, akár csak egy viskót, mivel az autóm lerobbant, és jócskán letértem az útról. 
Próbáltam megjavítani, de csődöt mondtam, félóra szöszmötölés után úgy döntöttem, hogy segítséget keresek, mert a baj nem jár egyedül, térerő sem volt, hogy felhívjak valakit.

Kellett nekem elindulni, ere az ismeretlen szigetre! – dühöngtem, nem hallgattam a belső énemre, majdnem visszaadtam ezt a munkát a főnökömnek, de éppen váltam, Cicelin pedig nagyon úgy nézett ki a dolog, hogy viszi minden vagyonomat, a lakással együtt. 
Gondoltam a környezetváltozás jót tesz nekem, a pénzzel együtt, amit kapok a munkáért, a válást pedig tulajdonképpen nem is bántam. A szüleim erőltették a házasságot a baráti család lányával, én pedig meg akartam felelni a makacsságom ellenére, és önmagamnak is bizonyítani. Utólag beláttam, hogy hiába próbáltam meg rendes férj lenni, nem biztos, hogy az én hibám, hogy Cicelin elhidegült tőlem.

Huszonnyolc éves fejjel, újra kellett értékelnem az életemet, és eldöntöttem a magánéletembe többet nem engedek beleszólást. Apámnak cukorgyára van, a két bátyám a cégnél dolgozik, fekete bárányként nem léptem a nyomdokaikba, inkább szenzációhajhász riporterként, a középszerű bulvárújság munkatársa lettem, aki arra várt, hogy rámosolyogjon a szerencse, és bekerüljön valamelyik nagymenő laphoz.

Mr Evett-et kerestem, hogy riportot készítsek vele, miután állítólag saját szemével győződött meg róla, hogy léteznek valódi sellők.

– Nevetséges vagy Deniel – motyogtam, amikor a pálmafák sűrűjébe tévedtem, és hegyeztem a fülemet, mert kutyaugatásra lettem figyelmes.

– Hová, hová uram, ez itt az én birtokom, ha nem tudnád! -- nem vagyok félős, de majdnem ugrottam egyet. Amikor megfordultam a szőke hajú fiú, kék szembe bámultam. Ő nem fázott, a nadrágja feltűrve, felül semmi, teste szálkás, izmos, arányos, látszott, hogy rengeteg időt tölt a szabadban, és hogy nem edzőteremben erősít, mint én. Úgy bámultam mintha akkor látnék először embert, zavarba jöttem, mert annyira meglepődtem.

– Segítséget keresek, lerobbantam.

– Városi ficsúr -- rágcsált fűszálat telt ajkai között, lefitymálva végigbámult, aztán szembogarában huncut szikrák villantak, és akkor jöttem rá, hogy csak ugrat. A kezét nyújtotta – Feron vagyok – én is elhadartam a nevem, majd azon kaptam magam, hogy követem a nyúlánk alakot, aki látva a fáradtságomat, meghívott az otthonába.

A pálmaliget után jókora tisztásra értünk, elém tárult a szintes faház tornáccal, foxival, virágágyásokkal. A tengertől annyira elég messze, hogy védve legyen, azonban elég közel ahhoz, hogy az emeleti erkélyről bámulatos kilátásban gyönyörködjön az emberfia. Ugyanis a vendéglátóm felinvitált a vendégszobába, miután alaposan megszemlélte az irataimat, és úgy döntött, rendes fickó vagyok.

Kaptam kölcsön farmert, pólót, nem az ő ruhái közül valót, mert annál nagyobb méretűek voltak. A szoba akár a több csillagos vityillók, ahogy a ház is, natúr bútorok, ágykeret, vászonfüggöny, szóval akárha a Bahamákon nyaralnék. 
Gyorsan letusoltam a folyosó végén lévő fürdőben, magamra tekertem a törölközőt, és siettem vissza a szobába, amikor is szembejött velem Feron mosolyogva, megrakott tálcával, szódavízzel, kávéval, szendvicsekkel.

– Egészségedre – kacsintott rám, gyorsan megszemlélve a felsőtestem, végigkövette a mellkasomon szánkázó maradék vízcseppeket, majd letette a tálcát.

– Figyelj, egy barátom elindult az autódért, ide vontatja, és a garázsban megnézzük, nagy-e a baj. Tudod, ritkán járnak nálam vendégek ilyen tájt, a szezon már lement. Milliomos nagymenők szoktak itt megszállni, unatkozó feleségek, vagy magányos művészek.

– Kifizetek mindent én is – válaszoltam gyorsan, és máris a nadrágom zsebébe kezdtem kotorászni, de a fiú azonnal ellenkezni kezdett.

– Szó sem lehet róla! Viszont, elvárlak este egy sakkpartira.

– De, ez...Csak nem gondolod, hogy nincs pénzem? – lettem kissé dühös. A fiú annyira szenvtelen jellemmel rendelkezett, és valamiért érdekelt, hogy mit gondol rólam. Egész más típusba tartozom, inkább üzletembernek tűntem, de elképzeltem akkor ott, hogy tíz év múlva megeshet, hogy olyan leszek, mint a Simlis és szende férfi szereplője, félreálló kalapban, és gyűrött öltönyben fogok járni.

– Mondom, nem kell a pénzed, ne hidd, hogy mindenkinek az a legfontosabb! – Ezzel magamra hagyott, és éreztem, hogy valóban megsértettem Feront. – Honnan kellett volna tudnom, milyen az itteni vendégszeretet? – kiáltottam utána, és csak evés közben jutott eszembe, hogy ez a fiú több érzelmet hozott ki belőlem alig egy óra alatt, amennyit másoknak hetek alatt sem sikerül.

Az autóm valóban egy órán belül a ház mögötti garázsban állt, Ben pedig, aki az ötvenes éveiben járt, buzgón ügyködött a motorháztető fölé hajolva.

– Lehet tudni, mi a hiba? – A férfi alaposan megnézett magának, majd nagyot sóhajtott. – A hengerfej, de azt nem tudjuk kicserélni, csak ha megrendeljük az alkatrészt. Mondjuk holnap, ha jön a komp.

– És mennyi idő, amíg megérkezik?

– Ha szerencsénk van három nap, ha nincs készleten, másfél hét.

– Az nem lehet, én addig nem maradhatok!

– Mister, Feron említette, hogy a rokona, minek ne nyaralhatna egy kicsit, úgyis ritkán látják egymást.

Kiakadtam, nem értettem miért hitette el a férfival Feron a hazugságát, semmi sunyiságot nem néztem ki belőle. Levert a víz, ideges lettem, éreztem, hogy a vastag nyakamon megfeszül az ér. Hirtelen idegesített a kölcsön ruha, az idegen papucs a lábamon, és az egész helyzet.

Feron a földszinten játszott szakácsost, két serpenyővel dolgozott, az egyikben hússzeletek pirultak, a másikban zöldségek.

– Figyelj csak – ragadtam meg a vállát – miért mondtad Bennek, hogy rokonok vagyunk?-- A fiú elsápadt, de azonnal válaszolt is.

– Mert egy szigeten vagyunk, ahol mindenki ismer, mindenkit. Nem akarom, hogy pletykáljanak, kérdezősködjenek.

Cöncögtem válaszul, majd zsebre dugtam a kezem, már nem is haragudtam, de az egész napi feszültség ott vibrált bennem. Jól esett az első pohár vörös bor is, amit a fiú a tiszteletemre bontott meg. Néztem ahogy főz, ahogy ügyesen, és vidáman tevékenykedik. Bevallom irigyeltem, hogy olyan szabad, hogy öntörvényű, hogy nem köti semmi, és nem is tudom. Valahogy érdekesnek találtam, az egész lényében volt valami elragadó, éppen az, ami belőlem hiányzott. Vonzott az egész ember, akartam, hogy a barátom legyen.

Ben velünk vacsorázott, és úgy éreztem mintha világéletemben odatartoztam volna, mintha Feront évek óta ismerném.

Mint megtudtam Feron birtokát, egy csomó másik követte, a sziget azon pontjára tévedtem, ami pont ellenkező irányban van, ahová eredetileg igyekeztem. Ráadásul úgy nézett ki, hogy lőttek a riportnak, mert a vendéglátóm elmesélte, hogy az általam keresett férfi csaló, elköltözött a szigetről, mert átvert egy jó pár újságot, felvette az előleget a riportért, és ígért képekért, de a szenzáció elmaradt.

Cseppet sem bántam ekkor már, olyan felszabadultnak éreztem magam, ahogyan nagyon régen nem. Beszéltünk sportról, csajokról, autókról, az idő repült velünk, Ben pedig egyszer csak elköszönt.

– Szép ez ház, kellemes itt lenni. – Feron mélyen a szemembe bámult, nyelt egyet, kívülről is látszott mekkorát. Zavarba hoztam. – Én pedig – mélyült el a hangja – örülök, hogy ilyen vendégem van.

– Milyen? – szégyelltem a kérdést, de mohón lestem a válaszra.

– Tudod te – komolyodott el. – Nem minden bokorban terem hozzád hasonló. Fogadjunk, hogy rád másznak a nők, és fogalmad sincs, hogy mi a magány.

Picit eltátottam a szám, azt hittem élvezetes beszélgetőpartner vagyok, meg jó fej, és még sorolhatnám, de hogy a fiú a külsőmet említette, az nagyon meglepett. El is vörösödtem, Feron meg gyorsan témát váltott.

– Gyere ússzunk, ilyenkor a legjobb megmártózni!

Nem kellett kétszer mondania, a Hold bevilágította a kitaposott ösvényt, úgy siettünk, minta lemaradnánk valamiről, Tinny a foxi pedig – akit estére szabadon szoktak engedni –, vidáman csaholva követett minket.

Inkább csak körvonalak látszódtak, a fák alakja, a part vonalai, és a végtelen tenger síkja, amely lágyan hullámzott, mintha láthatatlan kéz ringatná. Az ehhez párosodó illat leírhatatlan, olyannak tűnt akkor, mintha csak ketten léteznénk a földön. Az éjszaka madarai halkan szóltak, és minden zörej mintha nekem rendelte volna magát alá, hogy elegyet képezzen a paradicsomi állapothoz.

Gyönyörködtem a szabadság pillanatiban, miközben nem is tudtam, hogy a legédesebb rabság küszöbén állok. Ahogy a fiúra pillantottam, elkaptam a tekintetét, engem nézett lélegzetvisszafojtva, megértette, hogy mennyire sokat jelentenek nekem azok a percek.

– Nincsenek véletlenek, itt majd meggyógyulsz.

Nyeltem egyet, rájött a titkomra.

– Miből veszed, hogy én, hogy…

– A szemedben láttam a fájdalmat, és a lemondást.

– Nem láthattál semmit, mert rendben vagyok! – beszélt belőlem az egom.

Besétáltam a vízbe, nem törődve vele, hátra sem néztem, tudtam, hogy követ. Amire a combomat nyaldosta a tenger, már nem fáztam, jó úszó vagyok, hamar a mély vízben találtam magam. Feron egyszer csak felbukkant mellettem, majd az egyik kiemelkedő szikla felé mutatott. Bólintottam, és versenyre keltünk, hol ő előzött meg, hol sikerült lehagynom, de egyikünk sem nyert, mert egyszerre érintettük meg a sziklát.

Lihegve másztunk fel az alig három négyzetméternyi természetes pihenőre, a fiú combja az enyémhez ért. Rám mosolygott, majd az arcomhoz hajolt, a szájával éppen csak érintette az ajkamat, aztán azonnal el is húzódott, és várt. Az arcomba kergette a vért a szégyen, a meglepetés, és az áramütésszerű valami, ami végigszaladt a testemen az érintésekor. Pislogtam hülyén, és nem értettem miért nem ordítok, vagy nem öklözök az arcába, de lefagytam, még a szó is bennem rekedt.

– Félreértesz – krákogtam. – Nagyon jó itt, de nem vagyok...meleg, meg sosem, szóval fiúkkal nem. És hálás vagyok igazán, ezért a napért, de soha többször ne csináld ezt. Mást agyoncsaptam volna. – Összevissza beszéltem, mint akit alaposan fejbe kólintottak, úgy is éreztem magam, szédültem, és nehezebben vettem a levegőt. Feron kissé sértődötten nézett rám, ajkai lebiggyedtek, majd hirtelen felállt, és mielőtt a vízbe vetette magát, azt mondta nagyképű, és hazug vagyok. 
Nem könnyebbültem meg, nem értettem miért esik rosszul, hogy megbántódott. De már nem csodálkoztam magamon, Feron az összes érzelmet kihozta belőlem, akár egy ritka jó nő, aki elbűvöli az embert. Lehet, hogy észrevette, hogy furcsán bámulom? És azt hitte tetszik nekem? – Ilyesmiken járt az eszem. Haragudtam magamra, amiért még lelkizek is a dolgon, ott a kényelmetlen sziklán ülve, mint valami sötét hajú, borostás férfisellő.

Amire a partra úsztam Feronnak már nyoma sem volt, ellenben Tinny, akár egy jó barát megvárt, és egészen a bejáratig kísért.

Az alsó szint kivilágítva fogadott, Feront akkor láttam először cigizni.

– Adsz egy szálat? – a fiú a doboz felé mutatott, egy ideig dohányoztam, de leszoktam róla, akkor azonban megkívántam én is. Szóra nyitottam a számat, de ő egyből leintett. A lábait felhúzta a székre, kuporgott az ülőkén, a fejét félig a térdeire támasztva.

– Elragadtattam magam, ne haragudj – motyogta.

Felkullogtam a szobámba, szomorú lettem, álmatlanul forgolódtam. Annyira mozgalmas napot már régen éltem meg. Az érzékeimet okoltam, a fáradtságot, mert őrült módon megfordult a fejemben az is, mi van, hogyha nem utasítom vissza a fiút. Nem tudtam hová tenni a dolgot, nem értettem magam, Feront is hibáztattam mindezért, meg a magányt, mert olyan régen nem mozgatott meg bennem senki hasonló horderejű érzéseket.

Vége az első résznek

2. rész