Éjszaka terül el gondolataimban
nem kelt a reggel, hold-alak az enyém,
dantei tájakon bolyongok szédülve,
Úgy pusztul majd el, hogy fel sem cseperedik,
vézna testével apró helyen elfér,
néha rettegve les ki rejteke alól,
bábozódik már, de semmitől sem fél.
Így vagyok most az alvilágban asszony,
csak könnyűléptűek hallhatják szavam,
skizó valóságban kereslek még téged,
de megszűntél, kivontalak magam.
vézna testével apró helyen elfér,
néha rettegve les ki rejteke alól,
bábozódik már, de semmitől sem fél.
Így vagyok most az alvilágban asszony,
csak könnyűléptűek hallhatják szavam,
skizó valóságban kereslek még téged,
de megszűntél, kivontalak magam.
2016. 04. 10.
3 megjegyzés:
Tetszik. Kifejező a címe.
Köszi, pont az imént írtam, át, de még mindig nem oylan az utolsó verszak, mint szertném.
versszak
Megjegyzés küldése