Restart karmic 1.b

Úgy izgultam egyfolytában, mint egy elsőbálozós, éreztem ahogy az adrenalin magasan futkároz bennem. Mellette a düh is marcangolt, amiért száműztek a kora középkorba, még mindig hajlamos voltam azt hinni, fejbe kólintottak, és hallucinálok. Közben ott járt a fejemben, hogy hercegnő vagyok, amiről gyerekkoromban álmodoztam, ahogy a legtöbb lány, de nem ilyen körülményeket képzeltem mellé, az biztos!

A ruhám is rettenetesen idegesített, laza cuccukhoz szokott testemmel meg kellett tanulnom a bokámat verdeső ruhakölteményekben járni, a fejfedőmet, ahogy felértem a szobámba, az ágyamra vetettem, a vékony, bőrből készült lábbelim bizonyult még a legkomfortosabb darabnak. Amióta ott voltam a kilencedik században, akkor ettem először, kecskesajtot és lepényt, azokhoz a nagydarab húsokhoz, amit lent láttam, nem tudtam volna nyúlni. Meglepően ízlett, a sajtba zöld fűszert kevertek, a lepény omlósnak bizonyult. Faltam a fatálcáról, bár a mellé kínált sört nem vette be a gyomrom, úgy éreztem a bánatba fogok belepusztulni nemsokára. 

A dohos levegő irritált, elhúztam az ablakot fedő hártyát, beáramlott a tavasz friss illata, a várfalon túlra láttam, a zöldellő dombokra, és a mögötte elterülő hatalmas kékségre. Tenger! – hasított belém a felismerés, már értettem mi az a semmihez sem hasonlító illatfoszlány, ami enyhe szélmozgásra is belekeveredett a zöldek, és a virágzó fák keverékébe.

Közben agyaltam, miért nem emlékszem abból az életemből az előzményekre, és miért csak a huszonegyedik századi életemből vannak emlékeim, de bárhogy próbáltam visszagondolni a valós életemre, nem ugrott be semmi továbbra sem. – Kísérleti patkány vagyok – morogtam, és már ekkor eldöntöttem, ha egyszer meghalok újra, majd jól beolvasok azoknak az angyaloknak.

A lenti zsivaj egyre élénkebb lett, amint magamra maradtam kisettenkedtem a körfolyosóra, és lelestem a nagyteremre. Apám középen ült a legnagyobb asztalnál, körötte a nemes lovagok, újabb és újabb pohárköszöntők hangzottak el, meg-megszakítva a sztorizást az akkori és előző hadi kalandjaikból. A levetett páncélok és kardok a sarokba vetve, magas halmot képeztek, de az apródok igyekeztek minél előbb megtisztítani őket, zsákvászonnal törölték a rászáradt vért róluk, bőrdarabokkal fényesítették. Alig hittem el, hogy nem álarcos bálon vagyok, olyan érzésem volt, mintha élő álomba lennék a múlt időbörtönében.

Tovább leselkedtem, néztem milyen mohón ittak a fából, és rézből készült kupáikból, cselédlányok mászkáltak mosolygósan, kerek fatálakról pótolva, ami elfogyott az asztalokról, miközben azt keresték vajon melyik lovaggal tudnának kikezdeni. Ringatták a csípőjüket, ujjukra tekerték a fejfedőjük alól kikandikáló hajtincseiket, előredüllesztették mellüket. Felháborítónak találtam a viselkedésüket.

Hordókat görgettek a szolgák, lepények, és sült madarak alkották az előételt, hogy kibírják az éhes katonák vacsoráig. Elhúztam a szám, amint odáig felhallatszott a böfögésük, amint láttam, hogy evőeszközök nélkül, csupasz kezeikkel falnak, zsíros ujjaikat a ruháikba törölve. A kutyák az egymáshoz tolt asztalok alá húzódva koncra lestek, az élénk zsivaj betöltötte a teret.

– Hát te, kedves hercegnő?! – összerezzentem, egy fiatal, karcsú fiú nézett le kuporgó testemre, kék szemében huncut szikrák csillantak. Megéreztem, hogy valószínűleg jóban vagyok vele, mert barátian felhúzott, én pedig hagytam, hogy betuszkoljon a szobámba, és becsukja mögöttünk az ajtót.

– Megláthatott volna apám! – korholtam, valahonnan a belsőm legmélyéről fakadó féltéssel.

– Tudod, hogy ellenállhatatlan vagy számomra. Az életem, hogy a jókedvedben járjak és segítsek minden kívánságod elérésében. – A fiú közben befalta a maradék sajtom, kortyolt a boromból, majd az ágyamra vetette magát. Kezét a feje alá tette, majd a baldachin tetejét bámulta, mintha a fényes ég alatt lenne, a mezőkön fekve.

– Akkor holnap elszöksz velem?

– Hová? – döbbentem meg, leülve az ágy másik felére.

– Mintha nem tudnád! – vágott sértődött arcot. – Mondta Emse, hogy beverted a fejed, és hogy segítselek mindenben, és látom tényleg elfeledkeztél a fontos valórol. De nyugodj meg – nézett bizalmasan rám, amikor látta, hogy megijedtem – nem mondom el senkinek. Íme az ajándékom – húzott elő a felsőruházata alól egy kerek, lapos tárgyat.

Közelebb hajoltam, egy valódi tükröt kaptam tőle!

– Ez honnan van? – szemléltem örömmel, még a fába ágyazott hátlapját is megbámulva. A barátom válaszolt, de nem hallottam mit mond, ugyanis teljesen meglepett az új arcom, végre megpillanthattam teljes valójában önmagam. 

Tökéletes szépség – fogalmazódott meg bennem, a vonásaim szabályosak, a szemem olyan sötétkék mint az ibolya, vagy a haragos tenger, az orrom egyenes, és bájos. Ébenfekete hajam éles ellentétben állt a világos bőrömmel, mégsem öregített, egyszerűen majd elájultam magamtól, sminktelenül is úgy éreztem, szépségkirálynő vagyok. A tekintetem egyedül, ami határozott, és makacs maradt, a múltamból ez az egyedüli árulkodó jel maradt, a valamikori modern lányból. Lázadó – kongott a fejemben, első, valódi emlékként. Emse sokszor hívott így, amikor áthágtam bizonyos társadalmi illendőséget, szabályt, kibámultam az ablakon, akár a cselédlányok, vagy a fiúval jártam be a kis szigetük zegét-zugát, míg a dadám mindig fedezett, kisebb hazugságokkal mentett ki a bajból, ha éppen kerestek, és nem tartózkodtam a várban. Bevillant, hogy utálok hímezni, varrni, de a kardforgatás közel áll hozzám, tipikus fiús lányt testesítettem meg, már akkor.

– Konrád! – villantottam széles mosolyt a fiúra, mert hirtelen a neve is eszembe jutott, és az is, hogy a gyermekkori barátságunk sosem szakadt meg, Konrád a legfőbb bizalmasom.

A fiú felhúzta egyik szemöldökét, arca meglepően sima, ujjai finomak, akár egy lantos énekmondó keze, bizonyára írnok, vagy más hasonló beosztású szolga lehetett. A ruhája bársony, az egész lénye valami nemességet sugárzott.

Azt hittem elég cicomás a ruhám, de a vacsorára megint másik lepelkölteménybe kellett öltöznöm. Emse mellé bejött Gréta, galambszín hajú, kerek arcú lány, ő is segédkezett a hajam díszítésénél, és a ruhám felvételében. Idegesített bevallom, ugyanakkor remegett a gyomrom, izgultam újra, féltem, hogy egyedüli nőként, elveszek majd a sok férfi között. Ezüstszalagokat fontak fekete tincseimbe, felül felemelték, alul hosszan hagyták. Tetszett, már amennyit láttam belőle, egy réztányért tartottak elém tükör gyanánt, mert a kincsemet meg Konrád javaslatára az ágytakaró alá rejtettem, pedig megnéztem volna magam, hogy nézek ki. Csont és bronzdíszek alkották a bizsutáramat, de tudtam, hogy a beléjük ágyazott kövek valódi smaragdok.

Rájöttem, hogy Gréta az öltöztetőnőm, csak apám jötte miatt Emse elküldte segédkezni, mert a dadám vezette a háztartást is, ő osztotta ki a feladatokat, és felelt azért, hogy minden rendben menjen a várban. Alig vártam, hogy majd felfedezhessem az épületet, ahogy elnéztem hatalmas területet foglalt el. A dezodorálást hírből sem ismerték, még jó hogy fürödhettem, ahogy megtudtam hetente kétszer.

Amikor megjelentem a lépcső tetején, végigrohant az apró moraj az asztaltársaságon, apám pedig felállt, és büszkén, kihúzott derékkal várta, hogy elfoglaljam mellette a helyemet. Féltem, elbotlok majd a lépcsőn saját lábamban nagy zavaromban, de sikerült épségben leérnem, és remegő térdekkel helyet foglalnom. Ekkor vettem észre, hogy más asszonyok is csatlakoztak hozzánk, talán a házas lovagok feleségei lehettek. A vendégsereg rám is emelte a kupáját, így kénytelen voltam inni a kissé émelyítő borból, igyekeztem illedelmesen válaszolni, és nem túlzottan megbámulni az asztal körül ülőket. Ennem is kellett, a legközelebbi sült kappan combját ragadtam meg, majd félóra múlva feltűnt Emse, kezeit összecsapta, amire megjelent ként lantos énekmondó, hogy megénekeljék apám és seregének legújabb győzelmeit.

Omegg népe nem sejtette, hogy amíg ünneppel, a parthoz egyre közelítenek a veszedelmet hozó, fehér vitorlák. Öt hajóból álló viking flotta, élükön Viljami, az a rettenthetetlen harcos, aki a tengerek legnagyobb kalózának számított, akinek csatakiáltásaitól megfagyott az ellenség vére az ereiben, és úgy forgatta a kardját mintha maga Odin megtestesülése lenne.

Folyt. köv.